2016. október 31., hétfő

NOKEDLI

A nokedli igazi univerzális étel, számtalan főétel variáció vagy köret készíthető belőle. Lehet ízesíteni még nyers állapotában, vagy az alapanyagokat módosítani, reformálni. Főve pedig szinte mindenféle pörkölthöz vagy szószos ételhez tökéletes. Na és persze nem is beszéltem még a rakott változatokról, vagy a tojásos keverékről. De ajánlom akár simán tejföllel is, gyerekkorom nagy kedvence volt, amíg a felnőttek pörkölt mellé ették én addig tejföllel keverve majszoltam. 

Hozzávalók

1 tojás
0,5 kg liszt
víz

Elkészítés

Felteszek a tűzre egy fazék sós (kb. 1 csapott evőkanálnyi) vizet forrni. Ezután a tojáshoz hozzáadok kb. 1,5 dl vizet egy teáskanálnyi sót, jól összekeverem kézi habverővel, majd hozzáadok kb. fél kilónyi lisztet, ha túl sok a liszt és kemény a tészta akkor adok hozzá még vizet. A lényeg, hogy ne legyen kemény a massza, hanem inkább folyósabb, de mégis tészta állagú. Ezután lehet majd szaggatni. Jobban szeretem kézzel kiszaggatni, mert akkor szép nagy galuskákat főzhetek. Általában egy kisebb evőkanállal szoktam, és minden szaggatáskor belemártom a forró vízbe, mert így nem ragad hozzá a tészta. Mikor forr a víz elkezdem beleszaggatni, de közben a tűzet tartalékra veszem. Egyszerre mindet beleszaggathatom, majd hagyom főni. Mikor szépen feljön mind a víz tetejére hagyom még egy pár percig főni, majd leszűröm és kész. 

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése