2016. augusztus 28., vasárnap

EGYBEN SÜLT TÚRÓTORTA

Neten találtam rá az alábbi receptre. A hirdetés szerint pofonegyszerű és nagyon finom. Nos a pofonegyszerűség stimmelt, de a nagyon finom erős túlzás. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz, csak túrós sütiből ettem már finomabbat is. Persze kezdőknek nagyon ajánlom, mert igazából elronthatatlan és így biztos a sikerélmény. Nem is kell hozzá felfordítani a konyhát, nincs számtalan mosatlan, igazából két keverőtál és a sütőforma kell hozzá. A sütési idő viszont hosszú, több mint 1 óra. És a lényeget majdnem kihagytam, az eredeti recept ún. Multicooker sütőgépet ajánl hozz. Hát hogyne, még mit nem? Gondoltam is persze, minden hétköznapi konyhában ott sorakozik kettő a kenyérsütő mellett. Na de most komolyan, egy igazi háziasszony használ ilyen szupersütőgépeket? Mert szerintem nem. Most ezt nem irigységből mondom, mert nekem ilyen  csodamasináim nincsenek, hanem szerintem valahogy elveszik a sütés-főzés örömét. És hát azon túl, hogy finom falatokat tegyünk a szeretteink elé az öröm is egy fontos dolog. Összegezve tehát először készítettem el ezt a tortát de egyben utoljára is. 


Hozzávalók

2 tojás
0,5 csésze cukor
0,5 teáskanál szódabikarbóna
1 csésze tejszín
1 csésze liszt
2 evőkanál olvasztott vaj
2-3 evőkanál kakaó.

A töltelékhez
500 gramm tehéntúró
0,5 csésze cukor
3 evőkanál gríz
3 tojás

Elkészítés

A tojásokat verjük fel a cukorral, adjuk hozzá a tejszínt, a szódabikarbónát és a vajat. Jól keverjük össze a hozzávalókat. Adagoljuk hozzá apránként a megszitált lisztet, és a kakaót, majd keverjük el. Egy nagy tálban keverjük el az összes hozzávalót a töltelékhez, ha túl sűrűnek, vagy keménynek tűnik, adjunk hozzá 1-2 kanál tejszínt.
Vajazzunk ki egy kapcsos tortaformát, majd töltsük bele az alapmasszát, a közepébe pedig a tehéntúrós tölteléket. Nem kell összekavarni, vagy belenyomkodni, majd ő magától szépen elhelyezkedik és szépen körbeveszi az alapmassza. Állítsuk a sütőt 140 fokra és süssük 1 órát. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy készen van-e. 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése